Gellért Ádám ugyanis kudarcnak érzi, és ebben egyetért vele Kónya Imre is. Az egykori MDF-frakcióvezető pontosít: „Kudarc, hogy nem sikerült folytatni azt, amit az Ellenzéki Kerekasztalnál együtt elkezdtünk”. Ungváry Krisztián szerint van olyan intézmény, amilyenre Gellért vágyik – ez pedig az 1956-os Intézet. A nemzetközi jogász viszont nemcsak történeti kutatóintézettel, hanem jogi eszközökkel kutatná a bűnösöket. „Nem az ügynökügy a fontos” – teszi hozzá.
Nagy öregek
A végén egy kérdéssel-megjegyzéssel befutott Bauer Tamás is, aki egyértelműen helyesnek tartja az igazságtétel elmaradását, hiszen „Magyarország más, mint Bosznia, Csehszlovákia, vagy az NDK”. Magyarország nem erős cezúrával, hanem békés és folyamatos átmenettel hajtotta végre a rendszerváltást, amelyben az állampárt is részt vett. A párt így a diktatúra állampártjából parlamenti demokráciában működő demokrata párt lett Bauer szerint.
Bauer Tamás indokoltnak és méltányosnak tartja a diktatúra áldozatainak jóvátételét és politikai/morális értelemben egyetért a felelősök bűneinek elítélésével is. Ez szerinte régen megvalósult hazánkban, hiszen például „közhely, hogy 1956 forradalom volt”. A jogi igazságtételt Bauer egyértelműen rossznak és károsnak látja. Emlékezetes volt özv. Litván Györgyné Gellért Ádámhoz intézett kérdése – a fiatal, független jogászon a Fidesz első ciklusában elmaradó igazságtételét kérték számon. Kónya Imre is kapott kérdést, így tapintatosan felmentette az első Orbán-kormány felállása idején még tizenéves Gellértet a válaszadás alól.
Felszólaltak mások is, Kónya és Pető hosszabban-rövidebben mindenkire reagált, a közönség pedig figyelt – eltelt húsz és a közönség összetétele is más, a környezet is. Ha húsz évvel ezelőtt Kónya Imre játszott hazai közönség előtt, akkor ezúttal talán Pető Iván tehette meg ugyanezt. De minden résztvevőnek járt a zsírosdeszka teával.